♥Idezetek♥

Mindenfele idezetek folytatasa :)

Egy kapcsolat fázisai:

-.-"

-.-

:)

:D

:P

:$

♥

:O

:|

:\

:(

:'(



Néha   olyan jó sírni egy kicsit... Elhúzni a függönyt, ráülni az ágyra,   betakarózni egy meleg pokrócba, felvenni a fejhallgatót, lassú, érzelmes   zenét hallgatni amihez kötődsz , közbe nézni ki az ablakon és sírni.   Hol a szerelem, hol a csalódottság, hol a kudarc, hol a magány, hol   egyszerűen csak az élet miatt. Nem zokogni, csak könnyezni. Kiereszteni   magadból azt amit érzel. Tisztázni a dolgokat. Kibékülni azzal aki   benned van. Majd megnyugodni, bemászni a takaró alá s tudni, hogy soha   nincsen soha...



a legnagyobb konfliktus életünkben: ha az ember nem szeretheti azt, akit szeretni akarna. :\



Csalódni annyi, mint tudatában lenni annak, hogy másképp is lehetett volna...



Kônnyes a szemem de mosolygok mert tudom te boldog vagy ...:)



A barátság az elmúlt, de a

szerelem még megmaradt,

Hiába mert nem látlak hisz ez

örökre megszakadt.

A varázsszó a szeretlek, de tudom

hogy nem érdekel

Akárhova megyek, tudom soha

nem érlek el.... :"(



~ friEND

~ boyfriEND

~ girlfriEND

~ bestfriEND

Miért mind END-del végződik? mert előbb utóbb az összesnek vége. \:



nem ír, nem hív, nem keres, nem fáj! neki.....



Ezerszer kedvem támad megölelni őt

és nem csináltam semmit...://



~   Msn-en elérhető, facebookon online, és nem ír rám, nem keres már, és  én  nézem, ahogy megváltoztatja a személyes üzenetét, és az én nevem   helyére egy másik lány kerül, szívekkel körülzárva, hogy vigyázzanak a   nevére, ha már az enyém elhagyta üzenőfala biztonságát.Csak egy   bejegyzés voltam az életében, egy név a telefonjában, és partner a   listáján.És hogy nekem mi volt? Minden, az életem.Bármit megtettem volna   érte…:(



Fájdalmas azt hallani, ahogy arról beszélsz, hogy ő milyen csodálatos, tudva, hogy ugyanezt gondoltad rólam még régen.



-Jól vagy?

– Igen.

– Akkor miért könnyes a szemed?

- Csak zavar a cigaretta füst.

- Rá gondoltál? –Nem…

- De szoktál még rágondolni?

– Nem, már nagyon rég nem gondoltam rá.

– Biztos?

– Igen, teljes mértékben.

– De attól még szereted…

- Nem, nem szeretem.

- És hiányzik?

- Ő már nem.

– Akkor miért vagy szomorú?

– Mert hiányzik.

– Látod? Én megmondtam, hogy hiányzik.

– Nem, ebben tévedsz.

– De hát.. azt mondtad hiányzik.

– Igen, hiányzik. Ő hiányzik nem pedig az, akinek most mutatja magát.

– Ezt nem értem…

- Nem baj… Nem is kell még most értened. Egyszer úgyis megérted.



és a legszebb szerelmi vallomás éppen az, hogy itt várom.. itt hagyott, és én itt fogom várni..



kiderült,   hogy mégsem olyan szerelmes belém, mint ahogy hittem. ezzel csak azt   akarom mondani, hogy tudom, hogy milyen, amikor olyan kicsinek és   jelentéktelennek érzed magad, amennyire csak lehet, és hogy ez hogy tud   fájni belül, olyan helyeken, amikről nem is tudtál. :(



Van   egy álmom, mely a szívemben él, mely rólad szól, s lelkemhez ér. Két   karod átölel, a szád a számhoz ér, de csak vágy marad, mert az álom   véget ér!



Lehet, hogy túl korán mutatta be még nekem azt az élet, jobb, ha állva döglök meg, mint, hogy térdre csúszva éljek...



Mért    nem tudom elfogadni,hogy örökre vége,miért várom most is, hogy    visszajöjjön végre?Mért álmodom mindig, hogy velem van újra?Miért kell    naponta gondolnom a múltra?Miért fáj, ha látom, vagy miért fáj, ha    nem,Miért van,hogy feledni nem tudom ma sem?Miért fáj, ha szavak nélkül,    némán eltapos,hisz ez köztünk szinte már mindennapos.Miért érzem azt,    hogy mégis jó lehet?Miért kell szeretnem, ha ő nem szeret?!

*attól    hogy már nem szeret, a világ, világ marad.. az égbolt, égbolt marad, a    nevetés, nevetés marad.. csak ezek nekem már semmit nem jelentenek.   mert  én, már nem én vagyok..*



Rád   gondolok…mindig  minden helyzetben, rád gondolok. Ahogy látom, hogy  egy  barátom boldog,  újra rád gondolok. Szerettelek egyszer…nagyon   szerettelek. Egy baj van  csak ezzel, hogy bárki bármit mond nekem, még   mindig szeretlek. Nem  érdekel, hogy megbántottál, hogy csalódást   okoztál, és ezeken nem  egyszer. Hidd el nekem elfelejteném, mert   szeretlek. Ez az egyetlen egy  bajon, hogy nem tudlak elfelejteni.   Próbálkozom, próbálkozom. De egy  hely mindig ott lesz a szívembe, fent   tartva Neked.



~  Az élet nem könnyű.  A szerelem fáj, a pasik hazudnak, a barátok   hátbaszúrnak, az emberek  meghalnak, a szülők kiabálnak.. te mindig   próbálkozol, de sosem vagy  'elég jó'.. és nem érted miért :/

~  Soha ne mondd, hogy  ég veled, mert ez azt jelenti, hogy elmész,  többé  nem találkozunk, és  elfelejtesz.. mondd inkább hogy majd látjuk   egymást



az   élet tele van  veszéllyel :/ minden dologban benne van az a kockázat   hogy fájdalmat  okoz...:/ hisz nézzük csak meg. az öröm is veszélyes  hisz  egyszer vége  szakad és az emlékei fájnak hisz csak vágyódást  hagynak  bennünk. a  szeretet fáj hisz egyszer mindig elkell vesztenünk  azt akit  szeretünk.  és a szerelem is fáj....hisz darabokra törhetik a  szívünk. :/



Akkoriban  úgy  gondoltam, hogy soha többé nem akarok már szerelmes  lenni. De   akármennyire fáj is, akármennyire kínzó, szeretnék még egyszer  ébren   álmodni. Még egyszer tiszta szívből szeretni valakit.



Menj   el, és soha többet ne is gyere  vissza az életembe, mert amióta   ismerlek, pokol az életem, és epedve  várom azt a pillanatot, amikor  elém  állsz, átölelsz, megcsókolsz, és  arra kérsz, hogy maradjak mindig   melletted. De ez a pillanat soha nem  jön el.



A legnagyobb hiba amit életed során elkövetsz az, ha állandóan attól félsz, hogy elkövetsz egyet!

nagyon szeretlek .. éppen ezért egedlek el magam mellől .. mert tudom, hogy csak így lehetsz boldog....

:(



Egyetlen  oka  van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez: az   emlék az egyetlen dolog ami nem változik, mikor minden más igen...

Összevesztem   vele.. Már majd nem elfelejtettem, mikor újra belépett az életembe.  Most  jöttem rá igazán, hogy mennyit is jelent nekem , és bármi  történjék, én  mindig szeretni fogom..: )

Halk zene szól,  szakad az eső, rájöttem  szeretlek, de már túl késő.  Hullanak a  könnyeim, mint az esőcseppek,  ülök az út szélén, de észre sem  vesznek.  Sok idő eltelik, mire megáll  valaki mellettem, kiszáll az  autóból az  akit szerettem. Rámnéz, és a  szemében egy könnycsepp ragyog,  magához  szorít, megcsókol, s érzem

újra  boldog vagyok..

A saját szívem törtem össze, mikor szakítottam veled,

Megígértük egymásnak, hogy nem beszélünk egymással,

Hogy ne okozzunk fájdalmat a másiknak

De nélküled élni, sokkal fájdalmasabb,

Igazán szükségem van rád, itt mellettem,

Bárcsak el tudnám mondani,

Hogy mennyire szerelmes vagyok még beléd,

Hogy milyen nehéz elengednem...

Jobban hiányzol szerelmem, mint valaha gondolnád,

Kérlek, gyere vissza hozzám, és én soha

Többé nem engednélek el...

Holnap   este a vonatban ülök és minden zökkenés, minden nyikorgás eszembe    juttatja, hogy percről-percre messzebb kerülök tőle. És ő talán nem    bánja, hogy nem vagyok ott, nem is gondol rám...

Remélem,   emlékké válok majd idővel és a múltad leszek, ha akarod, ha  eszedbe   jutok majd, ha eszedbe jut a mosolyom, néhány kedves szavam, az    érintésem... Ez leszek én: egy megfakult emlékkép, mely rád nevet. Múlt    leszek, mert a jövőd nem lehettem...

Legszívesebben   ordítanék vele, hogy miért teszi ezt. Miért? Én nem  hívtam, már   majdnem túl voltam rajta, és akkor, mikor minden kezd  helyrerázódni,   újra felbukkan és robbant. Felzaklatja az életem, majd  eltűnik újra. Ez   mire volt jó? Feltépte a régi sebet, most újra vérzik,  elérte amit   akart, és most ismét elment. Ez kellett? Ha újra ezt  csinálná, csak   kiabálnék és megmondanám, hogy nem, ez nem igaz... mert  hülye vagyok,   de úgy sem bírnám és ismét reménykednék. Hogy miért? Mert  egy hülye   liba vagyok, aki egy pillanatnyi boldogságért vállalja a  szenvedést...   csak tudnám miért.



Még mindig  mosolyog  rám. Még mindig beszélünk. Még mindig szeretem.  Tudom, hogy ő  is tudja  és én is tudom, hogy ő nem akar úgy engem, mint  én őt.  Amikor  rámosolygok, egy világ dől össze bennem, mert nem lehetek   mellette, nem  lehetek a szívében… csak a gondolatai halvány fényében.

Nincs rosszabb   érzés, mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni,  elválni majd   elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak  azt várod,   hogy mondjon valaki valamit. Valami szépet. Valami jót. De  erre   nincsenek szavak.

Olyan hülye vagyok. Annyi szenvedés után még mindig remélem, hogy egy nap újra érezhetem egy picit a szerelmed.

Vannak   boldog könnyek, s fájó mosolyok. Mindig lesznek  szerelmek, míg a Föld   forog. Az élet szép, de élni tudni kell, Az élet  harc és benne győzni   kell!



"Én   úgy érzem mindent megtettem,de sajnos  ennek ellenére sem kellek   neked..soha nem leszek elég jó,neked nem  kellenek a normális lányok!De   aztán ne gyere vissza hozzám sírva,mikor  sorra pofára ejtenek,mert én   akkor már csak kinevetlek és tudod mit,ezt  meg is érdemled..."



Bárcsak    elég bátor lennék ahhoz, hogy elsétáljak és elfelejtsek mindent, ami a    miénk volt, de nem merek elmenni, mert tudom, hogy nem jönnél utánam,   és  ez fájna a legjobban.♥



Ha   elmész, ne maradj soká, ha haza térsz  ölelj forrón,s ha újra menned   kell,hát menj utadra, de térj vissza  mindig, mert minden elváláskor   elviszel belőlem egy darabot, és minden  érkezéskor visszahozod azt. De   ha elmész és nem térsz vissza, az a  darab örökre elveszik és  belehalnék  hiányodba.



"Te  és én még találkozunk. Mikor a  legkevésbé számítunk rá. Egy nap,  egy  távoli helyen. Rá fogok ismerni  az arcodra. Nem búcsúzom el, mert   tudom, Te és én még találkozunk!"

"Mindenki  azt mondja, hogy adjam fel, ami  hozzád köt, de ők nem úgy  látnak  téged, ahogy én teszem. Te törted  össze a szívem, miattad esett  szét  az egész világom. Miattad sírok,  mégis még mindig szeretlek, nem  tudom  pontosan miért…"

"Tudod,   még mindig várok a hívásodra .  Még nem adtam fel a hitem abban, hogy   visszajössz hozzám. Éjjel-nappal  erre gondolok, még az álmaimban is."

"Könnyes   szemekkel állsz a nyitott  koporsó előtt, S nem érted, miért  mindig a   jók halnak meg idő előtt,  Az Úr meg azt nem érti, hogy már majdnem   elfeledted, Miért kellett,  meghaljon, ahhoz, hogy   rádöbbenj,szeretted..."

A múlt csak akkor fáj, ha hagyjuk, hogy kövessen minket.



Kell   nekem  egy üveg, kell néhány tabletta, kell egy barát, egy váll, amin    sírhatok, egy barát akire számíthatok, mikor véget ér az élet...



Szeretnék    valakit, aki olyan, mint én, aki nem nevet egy 'kislány' szerelmén.   Aki  nem csupán két hétre akar engem, s nem csak kétségeket

hagy bennem...

Az egyetlen dolog, ami még nehezebb, mint elsétálni, az az, hogy ne nézz vissza

Az a fajta lány vagyok, aki hordaná egy srác pulcsiját, csak azért, hogy érezhesse az illatát ...

"Megtapasztaltam,   hogy a magány akkor a  legerősebb, ha megpróbálunk harcolni ellene. Ha   viszont nem veszünk  róla tudomást, elgyengül."

"Én   őt magát szeretem! Nem azért, mert  szép, és főleg nem azért, mert   gazdag (...). Sokkal jobban örülnék, ha  nem lenne egyik sem. Akkor   legalább egy kicsit kiegyenlítődne a köztünk  lévő különbség, de attól   még mindig ő lenne a leggyöngédebb,  legönzetlenebb, legokosabb és   legrendesebb lény, akivel valaha is  találkoztam."

"Bármennyire szeretném is újra látni, tudom, hogy soha többet nem tér vissza."

"Ne hagyd, hogy jelentéktelen dolgok elrejtsék benned a fényt... Nekem te vagy a remény!"

"Emlékezz...Ne bánd meg azt, amit tettél, mert amikor megtetted, BOLDOG voltál."

"A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni."

Nem azért nem kereslek mert nem hiányzol, hanem mert abban reménykedem, hogy te fogsz engem.





~Talán egyszer mosolya szívedig   hatolt... Talán egyszer minden gondolatod  az övé volt.. Talán egyszer   mindened volt a léte... Talán egyszer...  még mindig meghalnál érte..

~   "A döntések, amiket ma meghozol,  hatással vannak a holnapodra,  úgyhogy  dönts óvatosan, mert nem tudsz  visszamenni, hogy megváltoztasd  ezt."

Csak egyszer hallanám a hangod amikor   csendben ülök egy üres teremben.  Csak egyszer látnálak közeledni a   távolból amikor tudom, hogy máshol  jársz. És csak akkor hallanám a   szádból, hogy érted jöttem ide. Csak  akkor ölelnél át, csak egyszer, de   szorosan. Csak akkor érezném azt,  hogy igazán szeretsz. Csakis   akkor.....♥

Vajon hogy kell feladni egy érzést?   Egyszerűen csak döntsem el, hogy  feladom, és eszerint viselkedjek és   közben mondjak ellent a szívemnek és  sodródjak tőle egyre és egyre   távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem  igéző barna szemének   melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon  eljön az idő, mikor   mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom?  Minden nyom nélkül,   minth

a soha nem is lett volna semmi.♥

Emlékszel a régi időkre?Tudod azokra   amikor mindig együtt voltunk,  amikor mindig azt mondtuk egymásnak hogy   szeretlek! Mondtam énis, mert  hülye voltam, és miért voltam hülye?  Mert  hittem neked! Te csak mondtad  amit én éreztem. És mikor ennek  vége  lett, vége sikerült túl lépnem,  elfogadnom hogy te egy másik  lánnyal  vagy! Amikor éreztem hogy énis  mással akarok lenni, akkor te   felbukkansz.. és összezavarodik minden   előjön egy régi emlék, régi   kép, régi zene, és a régi ÉRZÉS.. És minden  kezdődik ELÖLRŐL

"Vannak azok a pillanatok, amikor már annyira csordultig vagy

mindennel...annyira nem érzed a fájdalmat, a hiányt, a csalódást...

sőt, már az ürességet sem érzed... Vannak azok a pillanatok, amikor már

csak nevetni tudsz. Nevetni a jón, a rosszan, nevetni azon, hogy

mennyire pocsék is minden." ♥

Lány: Feljött. Nem írok rá.

Fiú: Feljött. Nem fogok ráírni.

Lány: Írj már rám, írj már rám!

Fiú: Gyerünk, írj már!

20 perc múlva

Lány: Kijelentkezek... úgysem ír rám.

Fiú: Kijelentkezett. Már nem tudok ráírni.





szeretem   .. de ő nem ugy néz rám :( nagyon rosz érzés ugyérzem  belehalok, hogy   ujra lássam. De csak annyit kéne mondania nekem,hogy  hagyjam békén nem   akar tölem semmit.. de nemmondja és én szeretem és  nemtudom  elfelejteni  megörülök ♥ 

Évek múlnak el, bennem mégis létezel, emléked nem törli semmi el...

"Te   akartad így. Nekem még szükségem  volt rád. Először azt hittem, nem   bírom nélküled és így is volt. Volt  olyan nap, amikor minden perben  újra  és újra meghaltam. De túléltem.  Itt vagyok. Már nem kellesz.  Abban az  időben még csak egy kis csaj  voltam. Azt hittem szerelmes  vagyok, de rá  kellett jönnöm, hogy a  szerelem nem arról szól, hogy oda  vagy valakiért,  akit soha nem  kaphatsz meg. Bálványozhatod,  álmodozhatsz róla lefekvés  előtt, de SOHA  ne higyj. Ne reménykedj. Az a  legrosszabb. Ha hagyod  odáig elfajulni a  helyzetet, már menthetetlen  vagy. Ahogyan én is.."

Néha azt hiszem, neked is fáj, de aztán rádöbbenek: csak magamat teszem tönkre.

eggyet kérek. hadd lássalak még egyszer. csak hadd lássam, hogy nevetsz, csak hadd lás

sam hogy boldog vagy nélkülem.*

Egyetlen    oka van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez:   az  emlék az egyetlen dolog ami nem változik, mikor minden más igen...



Tudod,    az is lehet, hogy az ember akkor a legmagányosabb, amikor sokan  vannak   körülötte, de nincs ott az az egy, aki benne van minden  csöndben.



Ne    fájjon a szíved azért, ami elmúlt. Ami fontos volt belőlük, az már    benned van, az már te vagy. S ha ott maradsz a romok között, ugyan hova    épülhet mindaz, ami még előtted van?



A    legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz,    nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak -  amíg   a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva  jelentéktelenné   válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A  legfontosabb dolgok túl   közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked  legféltettebb titkai   vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a  kincshez, amit az   ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis  megpróbálsz beszélni   róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló  tekinteteket kapsz cserébe,   egyáltalán nem értenek meg, nem értik,  miért olyan fontos ez neked, hogy   közben majdnem sírva fakadsz. És  szerintem ez a legrosszabb. Amikor a   titok nem miattad marad titok,  hanem mert nincs, aki megértsen.





Búcsúzni    könnyű,de feledni nehéz. Mert a szív a múltba ezerszer visszanéz.    Meglehet, hogy könnyen nevetve búcsúzunk. Mégis fájni fog, ha újra    találkozunk. Nem tudja senki, hogy erről ki tehet, de akkor majd búsan    lehajtod a fejedet. Megállnál százezerszer, ám mégis tovább lépsz, mert    búcsúzni könnyű, de feledni nehéz.



-Szeretsz?   -Nem tudom. -Mért nem? -Nem vagyok biztos. -Kételyek?  -Azok. -Akkor   mit érzel? -Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem  vagy velem.   Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha  ellöklek,   mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék  veled   akármeddig, akárhova... csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem,  nem   jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem    tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok    egyetlen szót sem. Csak elsétálok... Néha utálom, ahogy kinézel. De ezt    se mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni    rád úgy igazán. Pedig lehet. olyat tettél, amiért másnak már nem jutna    bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha  ordítok,   aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de  nem... ez   bonyolult. -Akkor szeretsz? -Azthiszem...

Gondolj   rám, ha már nem leszek veled,  Gondolj arra mennyire szerettelek.   Gondolj a sok szép időre mit együtt  töltöttünk, S az utolsó napra,  mikor  kimondtad: végeztünk. Gondolj arra  a fájdalomra, amit akkor  átéltem,  Nem is sejtetted, mit jelentettél  nekem. A legjobb barátomat,  az egész  életemet, A boldogságom, a  végzetemet. Te voltál az, kire  életemet  bíztam volna, Te voltál, kiért a  pokolba is mentem volna. S  íme e  könnycsepp miattad folyik arcomon,  Tudd, hogy hiányzol nagyon.  Gondolj  erre, ha már máshol leszek, S más  teszi szebbé életemet.  Emlékezni fogok  rád, mint egy régi barátra,  Kiért életemet áldoztam  volna. S idővel  gondolsz rám, mikor már nem  leszek veled, S arra  mennyire szerettelek.  Gondolsz a sok szép időre  mit együtt töltöttünk,  S arra a napra mikor  kimondtad végeztünk. Egy  rózsát helyezel  kezeddel síromra, Szemedből egy  könnycsepp folyik  arcodra. Sírva kéred  bocsássak meg neked, S én a  túlvilágról  válaszolok: érted mindent  megteszek...

Fura   dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben  jelentkezik, képtelen   helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem  kérdezi, hogy   alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel  vagyok-e rá   készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem  észrevenni,   elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor  meglátogat, a   könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban  felcsendül  egy  évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy  ismerős kabát.   Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a  hiányt. A  múlt  boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez.  Végül  megtör.  Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt  lelassítja, az  álmokat  elkergeti, és mikor már minden energiámat  elszívta, elmegy.  Elmegy úgy,  ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.

Tudod  mi az szeretni valakit,S letagadni, hogyha kérdezik?S ha  jön  közömbös  arcot vágni,Bele foglalni, hogy sosem gondolsz   rája.Lekicsinyíteni,  elítélni szavakban,Tisztelni becsülni   gondolatban?Más szemében talán  semmiség,De tanuld meg ez a NŐI   BÜSZKESÉG!!

~THE END~

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat